Union Jack

 

Az Egyesült Királyság zászlaját – népszerűbb nevén Union Jack – a világ legismertebb lobogói közt tartják számon. Hivatalosan Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának zászlaja, mely az 1800-ban aláírt brit és ír egyesülési szerződés után jött létre.

Ami a becenév eredetét illeti, több elgondolás is létezik. Vannak, akik a jack szó jelentését – kicsi, hajókra tűzött lobogó – kapcsolják hozzá. Épp ezért véleményük szerint csak abban az esetben illethető ezzel az elnevezéssel, amikor fújja a szél.

Egy másik megközelítés a XVII. században zajlott történelmi eseményekhez köti. Skócia akkori királya VI. Jakab volt, aki I. Jakab néven örökölte meg az angol trónt, s a perszonáluniót követően a közös jelkép megalkotása is a nevéhez fűződik, miután megbízta az udvari heraldikust annak elkészítésével. Az így elkészült lobogó az addig használatos angol és skót zászlók egyesítéséből, azok egymásra helyezésével jött létre, melyet a királyság népe a Union (egyesülés) szó, s Jakab becenevének (Jack) összekapcsolásával Union Jack-nek nevezett el.

1606. április 12-én királyi rendeletben tették hivatalossá, viszont az egységét csak később teremtették meg, 1707-ben. Addig kétféle változatot használtak a Brit-szigeteken. Az egyiket Angliában, ahol a piros kereszt volt előtérben, a másikat pedig Skóciában használták. Ott érthető okokból a fehér ferde kereszt dominált. 1707-ben angol hegemóniával megszületett a Nagy-Britanniai Királyság, s a ma is használatos változat. Wales, s Írország nem képviseltethette magát a lobogón, mivel mindkét ország az angol korona része volt. Nem tekintették őket Nagy-Britannia létrehozásában alapító államoknak. Ám 1801-ben, amikor Írország nagyobb autonómiát kapott a királyságban, az új hatalom megjelenése a lobogón is változtatott. A Union Jack ekkor nyerte el mai formáját. A Patrik-kereszt az angolok keresztje mögé került, ugyanúgy, mint a skótoké, ám egyértelműen hangsúlyozva, hogy  Skócia nagyobb hatalom, mint Írország, a Patrik-kereszt fele akkora lett, mint az András-kereszt. A  brit parlament 1908-ban nyilvánította az Egyesült Királyság nemzeti lobogójának a Union Jack-et.

A ma használatban lévő brit lobogónak a skót zászló alapjául szolgáló kék szín a háttere, amelyen Írország, Anglia és Skócia keresztjei láthatók, melyek az adott országok védőszentjeinek keresztjei is egyben. Előtérben  Szent Györgynek, Anglia védőszentjének a keresztje, hátterében a piros ferde kereszt Szent Patrik keresztje, aki az írek védőszentje. A Patrik-kereszt melletti fehér kereszt pedig Szent András, Skócia védőszentjének a keresztje.

 

Adalékként végül pedig egy kis személyes…..NO COMMENT… 😉

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Back To Top