Hónap: 2023 március

Barta Janka – Mezőnagymihály

Katával minden órám nagyszerű hangulatban telt, szinte egy jó barátként tekinthettem rá. Mindezek mellett persze remek tanár, és ez megmutatkozott az elért eredményemben is, mivel októberben sikeres B2 típusú komplex nyelvvizsgát tettem. Hálás vagyok azért, hogy ennyit tanulhattam tőle és tudom, hogy a jövőben is számíthatok rá, ha segítségre van szükségem.

Orosz Laura – Eger

Körülbelül 5 éve kezdtem Katához járni, először csak az iskolai angolórák kiegészítéseként. Már akkor is szerettem az angolt, viszont néhány év elteltével komolyabb célokat tűztem ki magam elé. Elhatároztam, hogy nyelvvizsgázni szeretnék, és 2021-ben sikeres B2 komplex vizsgát tettem. Kata nagyon sok mindenben a segítségemre volt, és élmény vele együtt dolgozni. Hamarosan C1-es vizsgát fogok […]

Biros Samu – Eger

Katával már jó pár éve dolgozunk együtt. Kezdetben valamelyik B2 szintű nyelvvizsga megszerzése volt a kitűzött cél. A sok lehetőség közül végül a LanguageCert vizsgaközpontot választottam, ahol decemberben sikeres vizsgát tettem. Közös munkánk ezzel nem ért véget, mert hamarosan újabb megmérettetés előtt állok, az érettségi következik. Jelenleg az motivál, hogy minél magasabb pontszámú vizsgaeredményem legyen […]

Back To Top